A Monsson Trading 2022-ben jelentette be, hogy a kontinens legnagyobb napelemparkját kívánják kialakítani Arad megyében, a ...
A kötelező tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítást a 286/2024. (IX.30.) Kormányrendelet írta elő valamennyi tervezői és ...
Új lakóparkot kap Zalaegerszeg, a ZalaPart Residence négy épületből áll majd, mindegyikben 12 lakás lesz. Az első – A jelű – ...
Áprilisig felújítják a 3719-es Kéked és Sátoraljaújhely közötti 33 kilométer hosszú út több mint felét.
Négy új létesítményt építenek ki 3,974 milliárd forint összértékben.
A jövőbeli tervek szerint szeretnék a keszthelyi horgászcentrum egyik utolsó megmaradt földfelszíni jégvermét is felújítani, ...
A székelyföldi város önkormányzatának épületét kívül-belül korszerűsítik, 2026 őszére már visszanyerheti régi patináját.
Már keresik a kivitelezőt a Mohácsi Nemzeti Emlékhely megújításához.
Nem vagyunk egy alagútépítő nemzet, így nem csupán a kivitelező, hanem az összes projektszereplő számára óriási kihívás volt ...
A település fontos helyszíneit, - egyebek mellett a megújuló vasútját és a piacot- kapcsolná össze Kiskunlacháza a ...
A korábbi könyvtárépület és az 1919-ben felavatott tornaterem korszerűsítésére várja a kivitelezők ajánlatait a ...
A 2024-es év utolsó napjaiban jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben a hirdetmény, amelyben a Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt. a G gurulóút egy ...